Kicsiktől a nagyokig, sikerestől a sikertelenig!

Csapatok története

Alex von Falkenhausen Motorenbau

2016. január 07. - H31N3K3N

afm3.png

Alexander von Falkenhausen az 1930-as években a BMW-nél volt tervezőmérnök és olyan modelleken dolgozott többek között mint a legendás BMW 328. A második világháború után Münchenben nyitott egy műhelyt ahol főleg háború elötti gépek tuningolásával foglalkozott. 1948-ban kezdett bele az építésébe egy együléses versenyautónak a régi 328-as motorját felhasználva mely el is készült 49-re.


afm1.jpgAlexander von Falkenhausen két darab kisebb kategóriás versenyautója társaságában.

A Formula 2-ben ebben az évben Hans Stuck vezette az autót elöször egy figyelemreméltó harmadik helyet összehozva a Grenzlandringen. Monzában aztán jött az igazi meglepetés: Stuck nyerni tudott az AFM-1 volánja mögött megelözve többek között Alberto Ascari és Juan Manuel Fangio Ferrarijait! Ezután rövid időre elmaradtak a nagyobb sikerek de 1951-re befejezödött a fejlesztése egy könnyített V8-as motornak amivel Stuck nyerni tudott a német ovál pályán.

1952-ben és 53-ban a Formula-1 mezönye az F2 szabályai szerint versenyzett ami lehetővé tette az indulást még az olyan kis költésgvetésű csapatok számára is mint az AFM. A csapat rögtön az idény nyitóra be is nevezett a jól megszokott Hans Stuckal az autóban. Stuck az elökelő 14. helyre kvalifikált, jóllehet még így is 14 másodpercre volt a pole-poziciós Farina idejétől. A versenyen aztán rögtön az elején visszaesett és az ötödik körben a Küchen V8 ki is lehelte a lelkét. A következő AFM autó rajtjára egészen a Német Nagydíjig várni kellett. Érdekesség hogy gyári csapatként ekkor már nem voltak jelen de az általuk épített karosszéria okán AFM privátként indultak többek is a versenyen. A nevezők név szerint Willi Heeks, Helmut Niedermayr, Ludwig Fischer és Willi Krakau voltak. Mindannyian az öreg BMW hathengerest preferálták a megbízhatatlan V8-al szemben. Fischer és Krakau végül nem indultak el a versenyen. És míg Niedermayr a mezöny végéről a 22. pozicióból várta a rajtot, addig Heeks meglepetésre az előkelő 9. helyre kvalifikált. A verseny aztán pont fordítva alakult számukra. Bár Heeks rögtön az első pár körben 2 helyet is előre tudott lépni, a nyolcadik körben a BMW erőforrás elfüstölt a szép reménykkel együtt. Nem úgy a félig meddig csapattársnál! Niedermayr egészen a 8. helyig tört előre és bár a hajrában Toni Ulmen megelőzte, így is roppantul elégedett lehetett a 9. helyel.

afm2.jpg

Hans Stuck AFM-Bristol-ja az 1953-as Olasz Nagydíjon.

Az AFM autói a következő évben is visszatértek a Nürburgringre. Stuck is a nevezök között volt ezúttal egy Bristol 6 hengeresnek bizalmat szavazva az autójában. Rajta kivül Theo Fitzau és Günther Bechem álltak még rajthoz az AFM autóival. Fitzau volt a leggyorsabb a három pilóta közül. Ez a 21. rajtkockába volt elég 80 másodperces lemaradással Ascari idejéhez képest. Stuck a 23., Bechem a 30. legjobb időt autózta az edzésen. A verseny nem tartott sokáig az AFM pilóták számára hisz Stuck rögtön az első körben, míg társai a negyedik körben kényzserültek kiállni különböző motorproblémák miatt. Stuck még elutazott az idényzáróra az Olasz Nagydíjra amit az utolsó elötti helyről kezdhetett meg. Riválisai problémái okán végül a 14. helyen zárta a futamot de az autó versenyképtelenségére jól rámutat a tény hogy 13 körös hátrányban ért be a gyöztes Fangio mögött. Miután az 1954-es szezontól kezdve az F2-es autók nem indulhattak el az F1-ben, az AFM többé nem indított autót a királykategóriában.

A bejegyzés trackback címe:

http://f1csapat.blog.hu/api/trackback/id/tr658250094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.